Reviews

Mary Marie: Large Print by Eleanor H. Porter

kismazsola's review against another edition

2.0

Fogalmazzunk úgy, hogy nagyon szépen tükrözi az 1920-as szemléletet a válásról. Ráadásul Porter önmagához és eddigi regényeihez híven azon a rózsaszínfelhős szívmelengetős módon közelíti a témát, ahogy eddig is mindent. Őszintén szólva az a bajom vele, hogy ez túl komoly téma, hogy elbagatellizáljuk azzal, hogy „jaj, hát nincs olyan házasság, amit ne lehetne megmenteni, csak figyelj oda a másikra, és minden (is) megoldódik.” Félreértés ne essék, a jelenlegi válási ráta elkeserítő. Ettől függetlenül vannak olyan házasságok, amiknek jobb, ha véget vetünk. Ám azt nehéz eldönteni, hogy mely házasságok ilyenek. Hát a könyv üzenete szerint persze egyik sem.

Az első 9 fejezetben Mary Marie naplóját olvassuk gyakorlatilag. A kezdeti pontban megtudjuk, hogy a szülők válnak, aminek a lány végül is örül, hiszen sosem látta a szüleit rendesen működni házastársakként, még a leányzó nevében sem sikerült megegyezniük, és mennyi izgalom van abban, hogy fél évet az anyukájánál van, félévet meg az apukájánál. Egyik részről borzasztóan szemforgatós ez a bevezetés, másik részről direkt ilyen. Ezek után a fejezetek során végignézzük, hogy milyen Marie-nak az édesanyjával, és Mary-nek az édesapjával, illetve nagynénjével, Aunt Jane-nel. A kislány, aki egyébként 15 éves, úgyhogy nem is annyira kislány, szerintem túl gyerekesen viselkedik a korához képest, és tulajdonképpen közel zéró szociális érzéke van. Ami a könyvben cukinak van eladva, engem viszont rémesen idegesített. A nagy újság mindig az volt, hogy a melyik szülőjének éppen kicsoda van a láthatáron mint lehetséges új férj/feleség. Persze mindegyik csődöt mond. De legalább ugyanazt a sémát egy könyvön belül megint sikerült Porternek többször is ellőnie, micsoda kreativitás. Ez a nem szakmai szempontból kettős személyiség (Mary Marie) is olyan furcsa írói húzás szerintem. Egyik részről valid, mert a gyerek meg akar felelni a szüleinek, és láthatóan ehhez két egészen más személyiséget kell felépítenie. Nem kóros szinten, inkább csak pontosan tudja, mit kell csinálni, hogy az épp aktuális szülőjét boldoggá tegye. De ez a részleges disszociáció a végén visszatér, bár ennyire még nem szaladnék előre.

Spoiler

Szóval az már elég egyértelműen kiderül a fejezetek előrehaladtával, hogy a szülők újra egymásra fognak találni, amit szépen meg is tesznek, némileg lányuk asszisztálásával. És a leányzó kettős személyisége gyakorlatilag fuzionál ez idő alatt.

Azt hittem, ezen a ponton lesz vége a könyvnek, és talán jobb is lett volna. De van még a történethez egy coda, bónusz fejezet. Amelyben éppen Mary Marie készül válni a férjétől

Spoiler

(aztán persze mégse, hiszen már lelőttem a fő üzenetet)

. Itt az a végkonklúzió, hogy valójában ő a hibás azért, hogy a házassága romokban hever, mert ismerkedésük és házasságuk eleje alatt Marie volt, majd a baba érkeztével Mary lett, és ezzel aligha tudott mit kezdeni a férje. Én pedig csak pislogtam, hogy ez most komoly? Mármint alapvető emberi intelligencia, hogy odafigyelek magamra és a páromra is. Másrészt viszont ez nem egy realista regény. Nem tudjuk, valójában milyen Mary Marie (akit a férje Molly-nak hív, wtf?!), nem tudjuk, milyen a férje, nem tudjuk, mi nem működik a házasságukban – de azért ezt a megoldást sikerült valahogy kiókumlálni. Ám legyen.

Összességében ez a könyv most kicsit megviselt, azt hiszem, telítődtem Porter stílusával. Pedig a Pollyanna eredeti két kötetét akartam ezután meghallgatni. Az első kötet, ami magyarul Az élet játéka címen jelent meg kiskamaszkorom egyik kedvence. Őszintén, ezek után nagyon félek újra meghallgatni. Mert legjobb esetben is elmenne, de messze nem tudnám már azzal a rajongással szeretni, mint 12 évesen.